Tele(po)fon - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa
Hlavná ponuka:
Tele(po)fon
Publikoval Dadka v Cikkek - Články · 4/2/2015 21:39:00
Édesapám egyszerű ember. Egyszerű szavakat használ, egyszerű dolgokat csinál, egyszerű életet él. Nem küld sms-t. Se karácsonyra, se szülinapra, se névnapra… soha. Egyrészt mert nem tud, másrészt meg nincs mivel. Így van… jól sejtitek, nincs mobiltelefonja. Sosem volt és nyilván nem is lesz. Édesapám nem megszállottja a modern technikának. Kitudja, talán ez húzta ki a slamasztikából. Mert ami azt illeti nyakig benne volt!
Nagyon enyhén fogalmazva, kis híján a pénzbehajtó karmai közé került. Ne kelljen már megneveznem azt a kedves telefonos céget melynek alítása szerint édesapám korrekt szerződést kötött velük arról, hogy nemcsak használni, de fizetni is fogja a felajánlott szolgáltatásukat. Ez a szerződés így történetesen édesapámról szól, de ha hiszitek, ha nem, édesapám nélkül jött létre, még 2011-ben, azt hiszem.
Amikor folyton valamiben reménykedik az ember, nem oly egyszerű elhinni, hogy ilyen gonosz világot élünk. Most gondolj bele, amíg Te nyugodtan alszol, valaki a Te nevedben össze-vissza vásárol, majd évek multán a pénzbehajtók Neked jelentkeznek, hogy tartozol vazze, még hozzá nem kis összeggel! Ilyenkor a többi probléma valamiért eltörpül.
Hogy a hatalom és a pénz bárkit, bármire felruház? Ez van, de minek siránkozunk? Mi rontottuk el - emberek. Épp ezért nem bánt már, ha valaki láthatóan soron kívül kerül be az orvoshoz. Sőt nem izgat, ha azért tolakszik eléd valaki a patikában, mert szerinte a Te problémád nem annyira fontos, mint az Ő gyógyszerei. Csak azért nyelsz, mert tudod, ha megkért volna, úgyis előre engeded. Fütyülsz rá, hogy személykocsit vezetve valaki ledudál a járdáról (!!!) mert mersz úgy közlekedni rajta, hogy Ő már nem fér el. Hagyod az egészet a fenébe. Közben nyugtatod önmagad, hogy nem peches vagy, hanem hülye. De azért valahol szíved mélyén reménykedsz benne, hogy valaki egyszer ezért is büszke lesz majd rád.
Mert ez vagy Te… nem akarsz felesleges „háborút”. Inkább nyelsz, vagy legalább tízszer a nyelvedbe harapsz. Míg nem előbb utóbb úgyis letipornak, ha csak nem állsz a sarkadra végre. Tudod te ezt nagyon jól, ennek ellenére még mindig meg tudnak lepni az emberek. Nem tudsz mindenre felkészülni. Így lavírozod át az életed, különböző hangulat völgyeken s egyre inkább kezdesz ráébredni, hogy talán veled van a baj, mert képtelen vagy kijönni a felnőttekkel (Tisztelet a kivételnek). Nem tudod, és nem akarod elfogadni a szabályaikat, azt hogy folyton megmondják, hogyan kellene élned, ahelyett, hogy a saját életüket raknák már egyszer és mindenkorra rendbe. Pattanni, ha nekik épp megfelel, visszahúzódni, ha nekik épp nem felel meg. Közben előre rettegni, hogy ugyan mi lesz, ha halálra sértődnek csak mert neked épp nem jó az, ami nekik jó lenne, vagy fordítva. És amikor már olyanon is csattan az ostor, aki semmiről nem tehet, kezd eleged lenni az egészből. Lassan, de biztosan fuldokolni kezdesz… Aztán meg hopp, jön egy olyan rögtönzött megoldásra váró probléma, hogy nincs időd siránkozni badarságok felett. De azért elrakod a polcba ezt az érzést és első adódó alkalomnál visszatérsz hozzá. Mert ilyen az emberi természet.
Szóval, amikor édesapám megmutatta a névre szóló hivatalos felszólítást, amelyben a tipikus „mi fog történni, ha nem fizeted ki a tartozásod” maszlag volt, megdermedtem. Nem is vicceltek, egyenesen a pénzbehajtó jelentkezett! Köpni – nyelni nem tudtunk. Apunak sosem volt mobiltelefonja, de a levélben teljesen más állt. Úgy képzeljétek el, hogy valaki édesapám komplett arculatát használta fel arra, hogy hivatalos szerződés révén kivegyen, és éveken keresztül használjon egy mobiltelefont. Magyarán mondva manipulált a személyes adataival. Majd volt olyan kedves és nem fizette se a telefont se a velejáró szolgáltatást. Ki sem merem mondani, hogy a fejlett országokban mi jár ezért, mert még a végén az lesz, hogy diszkriminálom azt a szegény, szerencsétlen embert, aki törvénytelenül cselekedet. Mert ugye ebben az országban így működik ez. Az, hogy a telefonos cégből apámnak senki nem hitt, bizonyára rendben van! „Mi csak a munkánkat végezzük”, ezt tudták mondani, másra nem voltak kiképezve. Görcs állna bele az ilyen munkába, én meg azt mondom! Kitudja mennyi idős embert bírtak már rá szabálytalanul, hogy fizessen mások helyett, ha nem akarja, hogy jöjjön a pénzbehajtó. Úgy elgondolkodtam ezen… mi Valóvilágnak nevezzük azt, amikor kamerák előtt luxus villába költözik egy pár önmutogató ember, sőt jót szórakozunk rajta, hol ott a való világ teljesen máshol kezdődik gyerekek. Nem könnyű ilyen esetben akarni a dolgok mögé látni, de úgy döntöttem, hogy puszta kíváncsiságból kérdőre vonom azt az embert, aki édesapám arculatával lépet porondra. Mert szeretném tudni mi vezérelte erre?! Nem hinném, hogy véletlenszerűen édesapámat sorsolta ki az agyában. Valami különleges oka biztos van, hogy így döntött. Felvethetnék egy pár hipotézist, mely alapján egy kérdőív is születhetne, de úgy érzem, ez semmire nem vezetne. Egy biztos… merem remélni, hogy nem vezérelte rossz szándék… bár ki tudja ezt biztosra a mai érzéketlen világban?! Biztos csak meg akarta lepni önmagát egy telefonnal, amihez a saját fizimiskája nem passzolt?! A kérdés még mindig az, hogy ugyan milyen személyi igazolvány alapján kötődött meg a szerződés és hogy nem vette észre senki abban a „mi csak a munkánkat végezzük” telefonos cégben, hogy az az ember, aki veszi át a telefont, egy kicsit sem hasonlít édesapámra?!
Ami még fontosabb… ha az az ember magyarán mondva felvette édesapám cipőét s az Ő útját járta, illet volna megtenni ezt mindenestől. Remélem ért a szinonimákból, mert aligha van kedvem magyarázkodni! Attól, hogy nem tetszik a saját arculata, még nem kell használni a másét, pláne nem ilyen törvénytelen dolgokra. Örülök, hogy önszántából színt vallott, fordított esetben addig üldöztem volna a szeretetemmel (és nem törvénytelenül, hisz apámnak adta ki magát), hogy nyilván megbánt volna minden egyes lépést, amelyet apám nevében tett.
Az ember elkövet hibákat, ez tény! Aki azt vallja, hogy sosem hibázott, az történetesen nem is él (t). Fontos, hogy képesek legyünk beismerni ezt. Én mindenképp akartam nektek írni erről, hogy tudjátok… van ilyen! Manapság sajnos gond nélkül kölcsönözni tudják a Te saját arcodat, adataidat, aláírásodat arra, hogy törvénytelen dolgokat hajtsanak végre.
A telefonos cég édesapámtól bocsánatot kért. Őszintén szólva örülök, hogy, nem küldtek fájdalomíjként egy mobiltelefont neki, mert apámat ismerve, az úgy repült volna az ablakon keresztül, mint valami ócska tárgy. Nyilván az emberiség ott állna, hogy elkapja, mint vén szűz a menyasszonycsokrot. Sajnos már ott tartunk, hogy van, aki képtelen élni a technika vívmányai nélkül. Családok, barátságok hullnak széjjel végettük, de engem tuti elkapna a hányinger, ha most írnom kellene erről.
Fura, de ahhoz képest, hogy rengeteg ember a négy fal közé zárva él (elszigetelve a realitástól), manapság már minden létezik (talán emberek nélkül is). Van ugye az ölelés világnapja, a mosoly világnapja, a szeretet világnapja, a béke világnapja, a Föld napja, anyák napja, apák napja, gyermeknap és a család nemzetközi napja. Van már az esélyegyenlőségnek és az emberi jogoknak is egy - egy világnapja, a lelki egészségnek, sőt a megvilágosodásnak is. Mivel a sajtószabadságnak is van világnapja az a legtisztább, ha leírom, mit gondolok az egészről. Csak annyit, hogy az olyan ember, akinek fontosabb a számítógépje, vagy az okos telefonja, mint a szerette, ölelgesse azt, amit választott. És kiírhassa a nagyon szép facebook falára, hogy én döntöttem így...
Mindenkinek szabadságában áll választani és dönteni úgy, ahogy akar.
Kategórie