Levél a menyországba... - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És ha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből… És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!”
(Exupéry: A kis herceg)

Levél a mennyországba

Ma újra a megszokott helyemre ülhettem. Úgy látszik a megfakult szürke hétköznapokban nincs vonzalma a kopottas padnak. Hirtelen zsivajmentes, senki nem rugdossa, nem pucolgassa a cipőtalpát rajta. Valahol nekem ünnep ez… Szeretem az esőt, ilyenkor szó szerint kitisztul a városunk. Hirtelen nem látni olyat, aki ne tudná egészséges felnőttként, hogy tizenhatnak a fele nyolc. Vagy csak hülyén ítélkezem, mert én tisztességesen kijártam az iskolát. Hol ott az utca is valaha biztonságos menedéket nyújtott, hisz a legjobb irományok mindig kint születtek, a vén gesztenyefa alatt. Mindegy! Notár Mary-t ismerjük, a többi meg nem igazán számít manapság.
Merengtem úgy, mint aki a semmi közepéről érkezett s közben figyeltem a földre hulló faleveleket. Hm… levél. Miért csak hullik? Miért nem száll felfelé? Fordítva ugyan miért nem működik? Ráfirkantok valamit, feldobom, és hátha megkapod? Lehet nem épp ma, mert merem remélni, hogy ettől a gyehennától, amelyben élni kell, még a legközelebbi mennyország is fényévekre található.

Ugyan ki merne szembeszállni Isten akaratával? Ne ölj, azt mondja a hatodik parancsolat. Ennek ellenében ma nem csak hogy sikerült megtaposnom véletlenül egy hangyát, de úgy mint sokan mások, valaha én is megválasztottalak. Pedig ez nem a Te világod volt. Tudnom kellet volna, hogy a pénzéhes, hatalomra vágyó hiénák szétszakítanak. Már akkor oda kellet volna állnom eléd mondván, Te nem arra születtél, hogy megmérgezzen a hatalom. Akkor talán gyűlölted volna ezt a fajta igazságot, de legalább élve bringáznál és tennéd azt, ami oly sokszor kizökkentette szomorúságból az egyszerű népet… nevettetnél. Showman voltál a javából. Nem rég azt kérdezték Tőlem, hogy hiszek-e a hálál utáni létben?! Csak annyira amennyire egy keresztény „köteles” hinni Jézus feltámadásában. Több mint kétezer éve beszélünk Róla, Én még soha nem láttam. Ti igen? De valahol jogos, nem? Ha Jézus feltámadhatott, Te miért nem láthatnád mindazokat, akik hátba szúrtak, illetve akik igazán kiálltak melletted?  Mára én is tudom, hogy nem voltam igaz barátod, ha az lettem volna, sosem választottalak volna meg! Ha az lettem volna, megkockáztattam volna a dühöd a haragod, megkockáztattam volna a kitoloncolásodat a megvetésed… lenyeltem volna azt, ha szó nélkül elsétálsz mellettem az utcán… Gyűlölnél… de lehet élnél! Mert gyűlölve is lehet élni ám…
Egy csendes háborgás voltam, egy hang, amelyet ha elveszítesz a választásokon, észre sem veszed a „jó barátaid” zömében, de ha nem választottalak volna, mára nyugodt szívvel elmondhatnám büszkén, hogy én nem járultam hozzá ahhoz, hogy örökre elveszítsünk. Most csak hazudom ezt, mert a tízparancsolat sem tiltja igazán. Viszont sok ember kárára eljutottam arra a szintre, hogy nem divatból gyászollak. Megvetem mindazokat, akik ugyan azt csinálják, amiért valaha Téged megvetettek! Minden normális ember a Nesquick nyuszira fogja, ha baj van, ebben a városban Te ezerszer felülírtad a hírnevét.  „Fogjuk rá a Lacira” – már úgysem védekezhet!
Akár fejbe is csaphatnának, ha úgy vesszük (legalább nem sántulok meg). De a merészebbek lássák, és nagyon jól lássák, hogy az igazi poklot nem az életben maradásom indítsa el… sőt! Még jó dolgomban sem blöffölnék, pedig sokszor nekem is jól esne hinni abban, hogy majd jönnek a csúnya, rossz nénik meg bácsik és lesöpörnek a trónomról. Könyörgöm melyikről ostobák?

Ülök a kopottas padomon és próbálok végigfutni azokon a szálakon, amelyeket magad után hagytál. Nem szívesen szakítom fel a fájó sebeket. Gondoltam keresek egy dalt Neked, hátha meghallod. Sajnos bármennyit böngésztem, hirtelen mindegyik túl volt affektálva. Behunytam a szemem és láttam magam előtt azt a színpadot, amelyen mindenki csak azért énekelt, hogy Ő győzzön. Ismételő kismajmok, bár a Megasztár elég jól felöltözteti az amúgy meg biztos meztelen embereket, nekem nem tetszet. Se dúr, se moll se semmilyen hangskálán. Amire rá jöttem, hogy nem Velük van baj, hanem a saját meglátásommal, háromszor rám esteledett. Hát persze hogy nem énekelhettek a tetszésem szerint, hisz nem ismerték a belső harcomat, sosem látták a fájdalmam, amely az elvesztésed által keletkezett.
Leonard Cohentól, Alexandra Burke-n keresztűl, Jeff Buckley-ig, Susan Boyle-val befejezve...sajnálom, mert külön – külön mindegyik csodálatos,  de a jelenlegi helyzet állása szerint egyik sem nyerte el a tetszésemet.
Remek, meg van a dal, de hiányzik az előadó! Az pont olyan, mint amikor meg van az életed legcsodálatosabb gombja, s már Istenigazából „csak” kabátot kell hozzá keresned...   
Nyilván szebben hangzana a mese, ha úgy írhatnám, hogy Nekem van egy olyan barátom is, akit bármikor megkérhetek arra, hogy kedvemre énekeljen. Jaj, ne izéljetek már, ez olyan ciki! Még akkor is, ha ettől oszt abszolút nem változik meg a tények állása. Mert mára megvan az előadó is. Amikor először halottam általa a kiválasztott dalomat, zokogva mentem végig az utcán, még jó hogy sötét volt, még így is hárman megfordultak utánam. (Bocs a nyelvnyújtásért, nem volt szándékos… de ha az volt, fogjuk rá Lacira.)
Nem fogjátok elhinni számomra mitől ennyire értékes?! Ezt a dalt egy olyan ismerősöm énekelte fel, aki nyilván nem sejtette, hogy ez által egy ihlet forrás lesz… s hogy a legfontosabbat ki ne hagyjam, volt idő, amikor tudtunk beszélni… Laciról is.
Ezt írta Nekem egyszer (akkor még Laci élt):

DUBCSEK olyan, mint Te:) egyszerű könnyen érthető szerethető gyémánt szilárd értékrendű minden tekintetben, Jó hallani róla, hogy ő létezik, és olyan értékrendet közvetít óhatatlanul is mai  nem a pénz elsősorbani mozgására utal (hiszen nem a papírdaraboknak, hanem nekünk kell boldognak lenni) Igazi barátság adag...köszönöm

Mondjuk meg voltam hökkenve, hogy egy szintre helyez egy olyan emberrel, akitől támasz helyet elutasító szavakat kaptam leginkább… Annak ellenére már akkor éreztem, hogy egy szívet becsapni nem lehet… Laci a legtöbbet tenné értem, ha újra nevetetne… erre már sajnos nem lesz alkalom.
A le írottakra ez volt a válaszom:   

Dubcsek egy...:)))))
Szóval Dubcsek egy életvidám fiatalember... volt!
Tökéletes életfilozófiával és roppant egyszerű: "Mentsük meg a
várost" koncepcióval állt elő, megválasztották polgármesternek...eltelt
egy pár év, most egy "kissé" lefogyott, már nem mosolyog annyit és azt
mondják mások, hogy kegyetlen tartozásba verte a várost. Olyan emberek
tanácskoddtak mellette, akik a saját malmukra szerettek volna hajtani és
nem igazán jól sült el az egész.
Dubcsek és én? :)) Tűz és víz:)) és roppant fura, hogy azt írtad
olyan, mint én...ezáltal az, hogy valahol felnézek rá még furább,
ugye? :)
De így van,valamiért tisztelem, és hogy miért pont most...amikor
szép lassan de biztosan mindenki elhagyja...nem tudom megmagyarázni.

A témához fűződő válasza:

Amikor Dubcseket hozzád hasonlítottam v hozzátok én pont arra a mechanizmusa gondoltam, ami őt is hajtja,ami minden olyan embert hajt aki ,,békés harcos" hogy más emberek vagytok más az értékrendetek vagy más más úton kerültök a Toronyhoz az teljesen mindegy, mert a világot mozgató SUGARAK odavisznek téged is őt is.

Egy kis idő elteltével ennek a Világnak a hírek szerint Laci meghalt.
Ma már belátom, Ő sokkal, de sokkal bátrabb volt, mint mi, akik elkísértük utolsó útjára annak érdekében, hogy beintsünk a kameráknak. Talán még azt is elviselte, hogy a bajban nem igazán állt mellette egyik „jó” barátja sem. Valaha én is megéltem már ilyet, azóta sem kell az ajakcsücsörítős szeretet! Hát meglássuk Neked, Neked és Neked ezt mennyire sikerül majd elviselned. Egyedül jöttél a Világra, és magányosan távozol. Döntsd el te melyik a rosszabb! Én már csak azért mosolygok, mert a sors fancsali pofájába néztem… tudod abba, amelyik rád nézett, mégis engem büntetett meg. Azóta Én látom azt, amit Te nem. Ha Jézust valaki megtanította volna normálisan úszni, talán nem sétálgatott volna magányosan a víztetején. Lehet, Neked az számít csodának, amiben másvalaki egyáltalán nem lelte örömét. Számomra már az is csodának számít, ha felfogod agyilag, miről beszélek és miért pont Én?!

Barátaim, mire legyek büszke? Semmire! Így hát most az egyszer ne lajkolgassatok, nem kell. Engedjétek hadd éljem át mit érezhetett Laci, amikor várta, hogy félelem nélkül ott álljunk mellette akkor is, ha hibázott… és akkor is, ha egyenesen megköveznének érte. Miatta… a puszta rohadt tény miatt, hogy mindvégig elhitte, az igaz barátai sosem hagynák cserben. Nincs olyan pénz, nincs olyan arany, nincs olyan hatalom, amely elvakítaná egy igaz barát szívét… ezzel a hittel élt és nélküle halt meg.  
 
Bár soha senki nem döntött helyette, és mi Istenigazából sosem voltunk barátok, úgy érzem én megérettem rá, hogy minden egyes könnye, amelyet azért ejtett, mert hitt az igazságban duplán fájjon! Úgy fogadta Júdás ölelését, hogy előre tudta, ez semmi jóra nem vezethet. De jó lenne egy ilyen bátor szív…
Tudjátok, mi az ember legnagyobb álma? Hogy megtudhassa, ki szereti igazán! Gondolkodjatok el ezen. És ha rá ébredtek, hogy valóban igazam van, gondolkodjatok el azon is, hogy ugyan miért nem tesz kockára ezért az álomért szinte semmit az ember? Mitől fél? Hogy teljesen egyedül marad? Talán az jobb, hogy ez által élete végéig színészkedő idióták veszik körül? Életnek nevezhető egy ilyenfajta színjáték?
Hadd kockáztassam meg, hogy elveszthetlek… mert Nekem jó hinni abban, hogy aki igazán szeret (legyen az jó vagy rossz ember) az úgyis „visszatér". Teljen el egy óra, vagy ezer élet akár, a tér és idő kontinuitásában ez aligha számít valamit. Szomorú vagyok, mert amikor bátornak kellet volna lennem megdermedve néztem végig egy olyan ember vesztét, akit valahol szívem mélyén valamiért kedveltem. Igen, kedveltem! Csak úgy… ok nélkül. Nem kellet volna várnom mit lépnek a többiek… mert nem léptek SEMMIT. Fáj, pedig mi jóformán csak fejbólintós ismerősök voltunk. Nem ismertünk egymással szemben egyebet csak hivatalos kézfogást. Nem igazán segített semmiben, és volt, amikor kigúnyolt. Az elvesztése mégis fáj! Akkor ugyan, hogy fájhat mindazoknak, akik a színpadon „őszintén" ölelgették és elismerően veregették a vállát mindaddig, amíg tudtak belőle húzni valamit? Ezen sokat elmélkedem, jelenleg egyedül… de higgyétek el most ez a legtöbb, amit megtehettek értem, hogy egy kicsit magamra hagytok ezzel…
 

Emlékszem „ezt a szívet” akkor kaptam, amikor a városi hivataltól indulva szomorúan merengtem. Pont, amikor úgy éreztem, zsákutcába léptem, kérő szemeket szegeztem az ég felé… én ne hinnék Jézus feltámadásában? Ne bolondítsatok!   

Lehet sosem, (vagy csak nagyon ritkán) álltam látszólag melletted Laci, ne haragudj érte. Nem akartam lenni olyan, mint a többi „hű” barátod. S hogy most buknak ki dolgok, amikor már nem tudsz megvédeni Te sem… tudjuk nem véletlen. Ne félts, mert most már talán látod, és jól látod… „két - három hernyót (Nekem is) el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat.” Fáj, de ez pont így van rendjén…

Neked Laci…
„it's a broken HALLELUJAH"

Akár be is mutathatnám az előadót, de a bújócska is attól szép, hogy amikor végleg elhiszitek, mindent tudtok már… akkor jönnek a legnagyobb meglepetések.
Én saját magammal is így voltam. Mindig is azt hittem, hogy szlovákul gondolkodom, ezáltal szlovákul érzek, jelenleg csak beszélni szoktam úgy… azt is csak akkor, ha a helyzet megköveteli Tőlem.
Mennem kell… Ram-szesz energiaitalért. Már előre tudom mit fog mondani a boltos. (Annyira szürke egyéniség, hogy mindig egyformát mond.)
„Értse már meg hölgyem, hogy ilyen ital nem kapható! Nem létezik, nincs! Nálunk nem forgalmazzák! Máshol lehet van, nekünk nem jött ilyen árú. MINDENT ki szoktunk rakni a polcra.”
Ja persze! A mosolya is fenn van a negyedik polcon, de nem akarom elérni, mert túl nagy ára van!
Elegem van már abból, hogy mindig mindent csak Nekem kell értenem! Akkor a többiek mi a fenét keresnek ezen a Bolygón? Engem mikor értenek már meg? Talán ha érdeklődve visszakérdezné, hogy miért keresem annyira? Akkor sokkal gyorsabban kibogozódnának a szálak. Mindegy! Úgyis csak annyit szerettem volna mondani, hogy én már azelőtt ittam ilyet mielőtt feltalálták volna… rengeteg energia, nulla bódító anyag, sőt… Nem tartalmaz semmi egyebet, csak felhőtlen kacagást és olyan barátok társaságát, akiket nem a giccses seggnyalás tart egyben, hanem az egymás élete iránti tisztelet. Micsoda különbség, nem de?!  
- Nincs RAM- szesz!
- Boldog szívetek nincs. Az! Ostobák! Legalább egyszer a kedvemért úgy tehetnétek, mintha volna…
Egyetlen egy helyen értettek meg.
A „számítógépes” üzletben. :)))) Hogy én miért nem csodálkozom ezen? Az eladó szó szerint kilépett a pult mögül és azt mondta: „Tudom, tudom drága kis feleségem. Jól csak a szívvel lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Van RAM- szesz, de nem eladó. Attól szép, hogy ajándék, s ha senki nem hozza, Neked kell majd érte elmenned. Vagy Te nem láttál még olyat, hogy a hegy elindul Mohamed felé?"

U.I.: Mindig az a valóság, amit valóságnak hiszünk. Amit megtanultam ebben az Életben: A kevésbé bátrabbak mindig mások valóságán élősködnek, mert azt hiszik, ez majd megmenti Őket a végzettől. Pedig mi ott álltunk egy helyen kiscsákók és hallottuk: Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha…
Gondoltam megemlékezhetnénk erről is…